WéZsé

Konzultáljunk!

2015. február 04. 11:38 - Wintermantel Zsolt

valasztott.jpgBár az ország konzultációs lázban ég, nekünk ez egyáltalán nem újdonság: évek óta sikerrel működik nálunk az Újpesti Párbeszéd. És most szintet ugrunk. Tudják, mi az az ITS? Ideje utánanézni, ha velünk együtt akarják tervezni Újpest jövőjét.

Integrált Településfejlesztési (leánykori nevén: Városfejlesztési) Stratégia. Nagyon komolyan hangzik, és, ha jobban belegondolunk, nagyon komoly is. Az ITS nem más, mint Újpest középtávú fejlesztési terve. Ez a mostani éppen a 2020-ig szóló időszakra.

Azért írtam, hogy "ez a mostani", mert IVS eddig is létezett, 2008-ban született, és az előkészítők egyáltalán nem dicsekedhettek azzal, hogy sok beleszólást engedtek volna azoknak, akiket a leginkább érint az eredmény: az újpestieknek.

Ezek a fejlesztési stratégiák az EU költségvetési ciklusaihoz igazodnak, ezért hat évet ölelnek fel. Most jött el az ideje, hogy a következő EU-s ciklushoz igazodva elkészüljön a mi, aktuális ITS-ünk is. Uniós ciklusokat említek, ami uniós forrásokat is jelent. Ezért is írtam, hogy az ITS pont annyira komoly dolog, mint amennyire komolyan hangzik a neve. Egy jó stratégiai tervvel, milliárdokat kaphat a város a további fejlődés finanszírozására. Saját, már meglévő forrásainkon felül!

S, hogy merre haladjon ez a további fejlődés? Mi legyen az irány? Melyek legyenek a kiemelt célok? Hol legyenek kijelölve akcióterületek? Mi kapjon prioritást? Nos, éppen ennek eldöntésére, ezek meghatározására indítottuk el az Újpest 2020 programot, amelynek legfőbb célja, hogy bevonja az újpesti magányszemélyeket, civileket, vállalkozásokat, szervezeteket, egyesületeket, egyházakat az ITS előkészítésébe.

Konzultáció indul tehát, csak itt, nálunk olyan kérdésről, amely számunkra a legfontosabb: Újpestről. Már most érezhető az érdeklődés, pedig alig néhány napja fut a program. A strategia@ujpest.hu e-mail címre naponta több levél is érkezik javaslatokkal, ötletekkel, észrevételekkel.


Abban biztos vagyok, hogy számtalanszor szóba kerül majd az ITS a közeljövőben, nemcsak itt a blogomon, vagy a város hivatalos elektronikus és nyomtatott felületein, de a magánbeszélgetésekben, közgyűléseken, a liftekben vagy a rengeteg újpesti vendéglátó egység asztalai fölött ebéd közben, vagy egy sör mellett is.

Ezek eredménye alakítja majd városunk jövőjét. Így haladunk előre megint. Együtt, összefogva, egymással párbeszédben.

Én már nagyon várom, hogy mi sül ki ebből. :)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wezse.blog.hu/api/trackback/id/tr767139891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wintermantel Zsolt · https://www.facebook.com/wintermantel.zsolt 2015.03.04. 12:20:47

@Lobelt.Ledfold: Az első felvetésen jót mosolyogtam. Még szerencse, hogy a második kettő azért jelzi, hogy komolyan is lehet beszélgetni. A Tungi jó lenne, persze, újpestiként nekem is nagyon sok kellemes emlékem fűződik a strandhoz. Elég komoly erővel próbáljuk visszaszerezni, de eddig nem sok jóval bíztatnak a GE reakciói. A Duna part rendezése is napirenden van, sokan jelezték ugyanezt az igényt. Épp a napokban ül össze az Újpest2020 program kapcsán létrehozott három munkacsoport, amelyek az úgynevezett Integrált Településfejlesztési Stratégia kidolgozásán munkálkodnak majd. Ez a középtávú fejlesztési terv többek között az említett terület rendezését is tartalmazhatja a folyamat végén. Ha erről bővebbet szeretne megtudni, kattintson a www.ujpest.hu/strategia linkre, vagy lákolja a www.facebook.com/Ujpest2020 oldalt. Köszönöm a véleményét :)
süti beállítások módosítása