WéZsé

Több kifogás nincs

2017. május 22. 12:06 - Wintermantel Zsolt

Az elmúlt néhány év margójára. Szubjektív nemelemzés.

ufc2.jpgMikor idejött, sokat segítettem a belga tulajnak. Beilleszkedni, eligazodni, kapcsolatot teremteni. Többet is, mint egy magánvállalkozónak kellene. Talán nincs is olyan magánvállalkozó, akinek ügyét ennyire figyelemmel kísértem, segítettem volna. De hát mégiscsak az Újpestről volt szó.

Azt mondta, sok pénze van, amit elkártyázhatna, de ő befektetni akar, hisz hazánkban a legolcsóbb egy BL főtáblás csapatot építeni. Ezt a bemutatkozó beszélgetésen mondta a Városházán. Őszintének tűnt, ambiciózusnak. A Tolnai után kifejezetten üdítő volt a hozzáállása (ott ugye tettünk ajánlatot, hogy minimális részesedéssel beszállna az Önkormányzat a klubba, de egy nyálas himihumi után ezt szépen elutasították, ma már sejtjük, hogy miért).

ufc3.jpg
Aztán jöttek a hétköznapok. Az eredmények így-úgy alakultak, de a háttérben elkezdődött az erózió.
Először nem fizetett az utánpótlásért, majd azt mondta hogy rossz az UTE utánpótlás nevelése (1), hogy nem lehet velük együttműködni. Rengeteg energiát fektettem abba, hogy a "két klub" közötti együttműködést segítsem. Nem értettem mi a baj, miért nem lehet a nyilvánvaló előnyök ellenére megtalálni a közös hangot.

Ma már sejtem.

A belga egy üzleti befektető. Semmi más nem számít neki csak a profit. Hiába mondja hogy átláthatóan gazdálkodik, nem tudjuk hogy milyen egyéb, a családi portfóliójukba tartozó üzletek vannak a háttérben. Minden ígérete ellenére egy középszintű csapatot működtet. Kétes játékos igazolás miatti büntetést mi szenvedjük el, a játékos meg Belgiumban játszik. Meglátásom szerint mindent olcsón, vagy inkább ingyen akar mindenkitől, befektetni meg csak abba, ami neki anyagi előnyt jelent. Játékos igazolásért talán még nem is fizetett soha, de a játékos szállások, utánpótlás szállások egyéb ingatlanok fontosak. Nem hiába hisz ingatlanos családból származik.

ufc4.jpg

Ezzel egyébként önmagában nincs is baj. Hisz az üzleti világ így működik és nem is foglalkoznánk vele, ha az eredmények jönnének! Csakhogy nem jönnek és nekünk ez a klub sokkal, de sokkal többet jelent, mint csak egy üzleti vállalkozás.

Olyannyira fontos nekünk, szurkolóknak, hogy többek között 2014-ben megmentettük neki (meg persze magunknak) a csapatot a szégyentől, a Blasz4-től, no meg a teljes anyagi, erkölcsi csődtől.
Egy komoly "támogatói" csoport jött össze akkor, hogy megmentsük az Újpestet. Én akkor úgy éreztem, nagyszerű dolgokat lehet majd csinálni a "megújulás" után.
Nem ez lett. Sőt!

Sokan érezzük úgy, hogy kizárólag addig kellettek a támogatók, a segítők, amíg a nagy sz@rból ki kellett rángatni a csapatot, hogy utána lehessen csinálni azt, ami jelenleg is folyik.

18641832_1459075144115978_73458767_o.jpg
2014-ben az UTE hatalmas kockázatot vállalt a belga magántulajdona megmentéséért. Ami persze tudjuk hogy a mi életünk egy igen fontos része. Így tehát az UTE nem a belgának mentette meg a csapatot, hanem nekünk. És ez persze nem jelenti azt, hogy az UTE vezetésével szemben ne lehetne kritikát megfogalmazni. Dehogynem. Nincsenek szent tehenek, mert mindenkire igaz az, amit a belgára is mondtam, a tettek alapján kell megítélni. De a tettek azt mutatják, akkor az UTE nélkül nincs megmenekülés! Az UTE összes szakosztálya akkor egy olyan döntést vállalt fel a labdarúgásért, amely a sportban a párját ritkítja! És azt se felejtsük el, hogy a Sporttörvény módosítása kapcsán a politikai palettán kik, hogyan és kiket támadtak azért, hogy ezt az akciót végig vihessük! Sose felejtsük, kik akarták a vérünket venni!

A kupagyőzelem eufóriát hozott. Ünneplés a Városháza erkélyén és a Szent István téren. Régen várt siker, diadal. A fejlődés és a megújulás lehetősége. Remény!
De semmi.

Eredmények továbbra sem jöttek, sőt a kapcsolat a lila klubok között tovább mélyült. Volt olyan ajánlat az UTE részéről, hogy Roderick hozzon az UTE utánpótlásba saját szakembert, és neveljen a saját íze szerinti játékosokat, de ez sem volt jó.

A belga megcsinálta a saját utánpótlás nevelését, és alkalmazta az UTE korábbi szakmai vezetőjét, (1) aki ugye elvileg rosszul végezte a munkáját. A saját utánpótlást is csak azért csinálta meg, hogy állami pénzeket vehessen fel hozzá, amivel önmagában nincs baj, hiszen erről szól a TAO program. És az sem baj, hogy több utánpótlás nevelés is van Újpesten, hisz a Barcelonának is hét nyolc nevelő egyesülettel van kapcsolata. A baj az, hogy nincs együttműködés és így az UFC utánpótlása harmadosztályú, az UTE utánpótlása pedig másodosztályú, pedig ha lenne együttműködés akkor első osztályúak lehetnénk együtt!

Az erőfeszítéseim a "békítésre" kudarcot vallottak. Picit hátrább is vonultam egy időre, ahogy írtam, mondtam korábban, nem tudom elképzelni Újpestet egymással rivalizáló, egymás kárára hasznot kereső szervezetekkel. Nekem, mint jogilag kívülállónak, de érzelmileg nagyon is érintett közszereplőnek mára az maradt, elmondom mit, hogyan látok. Szurkolóként pedig elvárom, hogy minden érintett fél, klubunk hírnevéhez, nagyjaihoz, történelmi sikereihez hűen, a közös sikerért dolgozzon!

ufc1.jpg

Örülök, hogy nem estünk ki. A hároméves nemzetközi eltiltás lejárt, az egyéves igazolás tiltás lejárt.
Itt az idő a tulajnak megmutatni, mit gondol az Újpestről.

Több kifogás nincs!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://wezse.blog.hu/api/trackback/id/tr5012531641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.