WéZsé

Újpest, Hop On, Hop Off?

2015. március 05. 12:05 - Wintermantel Zsolt

dornyigyula.jpg

(Fotó: Dornyi Gyula)

 

Kaptam a minap egy e-mailt, amiben egy régi ismerősöm azt vetette fel: segítene a közösség további építésében, Újpest presztízsének további emelésében, ha szervezett idegenvezetős túrák lennének büszkeségeinkhez, látnivalóinkhoz. Megmozgatta a fantáziám az ötlet. Meg is kérdeztem az olvasókat.

Nekünk, újpestieknek természetesen minden  rendkívüli értékkel bír, és különlegesen fontos, ami ugyebár nem jelenti azt, hogy egy profi "idegenforgalmár" számára is turisztikai aranybánya lenne a mi városunk. Megkérdeztem hát a Facebook oldalam látogatóit, ha ők idegenvezetők lennének, mit mutatnának meg Újpestből.

Talán már meg sem kell lepődni azon, hogy egy-egy ilyen kérdésre özönleni kezdenek a válaszok, tippek, javaslatok, és vélemények. Így volt ez nemrég a gasztrokultúráról szóló beszélgetésnél is. Az világosan kiderült számomra, hogy az eredeti feltételezésem helyes volt: az újpestiek szívesen mutogatnának bármit a külföldieknek, mert az újpestiek mindenre büszkék, ami újpesti. Hogy ezek közül mi bír valódi idegenforgalmi vonzerővel, az már egy másik kérdés.

 Ha már a gasztronómiát említettem az imént, kezdjük ezzel a szegmenssel! A Megyeri Csárda (amelynek turisztikai értékét, még az egyébként igen lehangoló - ám, szakmai, ezért hiteles - véleményt megfogalmazó idegenforgalmi szakember hozzászóló sem vitatta) az Öreg Halász éttermet, a Kakukkot, vagy a Központ Bisztrót többen is említették, mint olyan helyeket, ahová egy turistacsoportot nyugodt szívvel elkalauzolnának ebédelni.

megyericsarda.jpgÉrdekes, hogy - talán a kérdésfeltevés módja miatt - sokan valóban idegenvezető fejjel kezdtek gondolkodni, tehát nem pusztán felsorolták a látnivalókat, de mintegy túrákat állítva össze a kiindulóhelyre, a különböző megállókra,a végcélra, és az ebédelőhelyre vonatkozóan is kész javaslatot tettek.

Sokan említették a Népszigetet, és a Duna-partot, mindkettőt azzal a megjegyzéssel, hogy bizony ráférne a felújítás mindkettőre. Sőt, a Duna parti terület hasznosítására még az ITS-hez kapcsolódó javaslat is érkezett. Nekem meg megint eszembe jutott az újpestiek szíve, és szeretete, ha városukról van szó.

Sokan említették Víztornyot és a templomokat, bár engem bánt, hogy a zsinagógát például senki sem említette, pedig méltó arra, hogy kiemelt helyen szerepeljen egy városnéző túrán. Nem csak azért, mert Budapest második legnagyobb zsinagógája, hanem mert igazán szép, értékes épület.

rex.jpgVannak, akik bemutatnák Újpest állatvédelemben játszott szerepét, és elvinnék a vendégeket az Állatszigetre a Rex Kutyaotthonhoz, vagy az Állatvédelmi járőrökhöz. A sportbarátok - méltón Újpest legsportosabb város kitüntetéséhez - a csapatot, legendáink dicsőségfalát és a Szusza stadiont emelték ki, és ugyanők voltak, akik a képzeletbeli turistacsoportot levezető programként elvinnék csobbanni egyet az Aquaworld-be, vagy a Halassy uszodába. Mások - feltehetően kisgyermekes fiatalok - a Tarzan és a Szilas Parkot mutatnák meg, közben reménykedve, hogy az előbbi látogatója nem egy nyugdíjasokból álló képzeletbeli csoport lenne.

Ami azonban a rengeteg vélemény és ötlet közül a legjobban esett az én megátalkodottan lokálpatrióta, közösségért dobogó szívemnek az az volt, amiről évek óta beszélek: az újpestiek összetartó közösségét és annak bulijait, rendezvényeit, a Városnapok fergeteges hangulatát, vagy a karácsonyi vásár meghitt melegségét még akkor is ha egyébként olyankor dermesztő hideg van, és úgy általában mindent, ami a Találkozzunk többször program részeként kerül megrendezésre.

varoshaza.jpgAztán megint mások azt hangsúlyozzák, hogy a túrát a Városházánál kellene kezdeni, mert az turistacsoport, amelyik úgy megy el, hogy nem láthatta Újpest, de talán az egész főváros egyik legszebb épületét, olyan, mintha ide se jött volna.

 Végül, de ezt csak a tréfa kedvéért jegyzem itt meg - sokan engem akarnak megmutatni a külföldieknek. Nos, ezzel kapcsolatban közlöm, hogy sem elég idős, sem eléggé szoborszerűen szép nem vagyok ahhoz, hogy bárki látványosságként gondoljon rám. Mindenesetre megható, ha sokan a büszkeségek közé sorolnak. Én inkább azért maradnék a piacnál és újdonsült szerelmemnél a Piac Placcnál, a Sokol rádióival, festményeivel, gyűjteményeivel. :)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://wezse.blog.hu/api/trackback/id/tr627242033

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Újpesti idegenvezetés... 2015.03.05. 18:34:06

Olvasom a wezse.blog.hu-t, néha reagálnék is egyik-másik posztra, de ugye pont egy polgármesteri blog ne lenne cenzúrázva? (gyk: "Hozzászólásod előzetes moderáció után jelenik meg") Itt szó van róla, hogy Újpest szépségeiből mit kellene bemutatni... H...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.