WéZsé

Keresztény dzsihadisták

2017. szeptember 06. 19:00 - Wintermantel Zsolt

gorog2.jpgValamirevaló európai egy halom olyan értéket őriz, amely értékeket valamirevaló európaiként semmiért sem hajlandó megtagadni. Ilyen például a vallási tolerancia, a szolidaritás, a közös kultúrkincs és a közös történelem. A vallásgyalázás tehát egyáltalán nem tartozik ide.

Olvasom a hírekben, hogy Európa méretű botrányt sikerült a LIDL-nek kirobbantania azzal, hogy nem kicsit túltolták a manapság oly divatos, és éppen ennyire veszélyes PC-t. Az történt ugyanis, hogy a fenti képen látható álomszép környezetet tették akciós hetük termékeire. Görög hét volt, még szép, hogy valamilyen görög témát dolgoznak fel. Igen ám, de ahogy az európai kultúrához hozzátartozik a görög, úgy a globális kereszténységhez (főleg az európaihoz) is hozzátartozik az ortodox katolikus egyház is.
A LIDL vallási toleranciában túlbuzgó marketingesei pedig azt találták ki, hogy elkerülendő a nem keresztény vallásúakban esetleg okozott borzalmas lelki töréseket, a legegyszerűbb, ha egyszerűen leretusálják a képről a keresztet. Franciaországban például így néz ki ugyanez a templom.


gorog1.jpg

Bizony. Volt kereszt, nincs kereszt. Én ugyan jóhiszemű vagyok, és feltételezem, hogy az eset mögött tényleg nincs más, mint a túlgondolt politikai korrektség, azért keresztény emberként felháborítónak tartom, hogy a vallási feszültségeket úgy akarják egyesek megoldani, hogy közben az európai keresztény többséget(!) veszik semmibe, a keresztények érzelmeit szorítják háttérbe... mondjuk ki: a muszlimokat előtérbe helyezve. Hogy miért merem ilyen határozottan kijelenteni, hogy róluk van szó? Hogy miért állítom, hogy e mögött az akció mögött is az agresszív iszlámnak félelemből vagy ki tudja mi okból tett kedvezmények állnak? Gondoljunk csak bele! Mégis melyik másik vallás háborodna fel ilyesmin? A zsidóság kérné ki magának a kereszt jelenlétét, vagy krisnások, buddhisták, ilyen-olyan kisebb vallás hívei csapkodnák az asztalt emiatt? Ugye, hogy ez elképzelhetetlen? Nem marad más, mint az iszlám. Ki más? Már megint...

Mint kiderült, összeurópai akcióról van szó. Én magam nem hittem, hogy a hazai LIDL is képes szó nélkül átvenni mindezt. El is mentem megnézni. Elkeserítő volt ezt látni:

gorog3.jpg

Azt írják a LIDL hivatalosságai, "„Óvakodunk a vallásos szimbólumok használatától, mert nem akarjuk semelyik hit követőit elidegeníteni. A cégünk nagy tisztelője a sokféleségnek, ezzel magyarázható a csomagolás dizájnja”". A sokféleséghez hozzátartozik a kereszt is, meg a Dávid-csillag, meg a félhold is. Még szerencse, hogy Kalifa termékeket nem forgalmaznak, most bajban lennének: ha ugyanezt a félholddal merték volna megtenni, már százával kaptak volna fenyegetéseket ilyen-olyan dzsihadista csoportoktól, sejtektől. A sokszínűség és a vallási tolerancia nevében. A Facebook közösség meg majd megváltoztathatná a profilképét Je suis LIDL-re...

Meg még azt is írták LIDL-ék, hogy "a történtek fényében minden beérkezett véleményt megfontolunk a csomagolás újratervezésénél." Remek ötlet. Kár, hogy eredetileg nem jutott eszükbe például az Akropolisz, vagy az Olümposz. Vagy, ha más nem, legalább egy faló.

Kedves LIDL!

Valamirevaló európai nem retusálja le a keresztet sehonnan, ahogy a félholdat sem tünteti el mesterségesen semmiről, de még a burkát se radírozza le muszlim nők fotóiról. Nem beszélve a Dávid csillagról, amit valamirevaló európai szintén nem pusztít el még virtuálisan sem. Pláne nem varrat fel másokra megkülönböztetésként. Mert, ha így tesz, nem valamirevaló európai. Mert, ha így tesz, semmiben nem különbözik az Iszlám Állam vadállataitól, akik Palmürában robbantották fel az egyetemes történelem felbecsülhetetlen értékű örökségét. VALAMENNYIÜNK közös örökségét. Pont olyan örökségünket, mint a kereszténység, és Jézus keresztje. Vallási okokból. Mert, ha így tesz, keresztényként is olyanná válik, mint a dzsihadisták.

Azt hiszem, tudomásul kellene már vennie végre valamennyi európai szereplőnek: a vallás és a hozzá köthető közös európai történelem nem alku tárgya. Valamirevaló európai nem retusálja le a keresztet sehonnan. Még mások vallási érzékenységére tekintettel sem. Ha a LIDL valamirevaló európai lenne (németként feltételezhető, hogy az), úgy tesz a hívők kedvére, hogy a kereszttel díszített görög jughurtos hetet, félholdas kuszkuszos, falafeles hét követi. Aztán jöhet a Dávid csillagos töltött libanyak, vagy fagyasztott shakshuka ("zsidó lecsó). EZ vallási tolerancia, valódi sokszínűség lenne.

A keresztények vérig sértése nem az.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://wezse.blog.hu/api/trackback/id/tr7612808128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.