WéZsé

Tények, puszta tények

2016. szeptember 08. 09:18 - Wintermantel Zsolt

bajnokok_1.jpgAz utóbbi napokban reflektorfénybe került az újpesti tömegsport és szabadidősport helyzete.
Főleg az élsport támogatásával szembe állítva. Őszintén lehetünk büszkék erre - annak ellenére is, hogy a városunkat nem ismerő, messziről jött emberek ezúttal valóban azt mondanak, amit akarnak.

Egy valamit érdemes már az elején leszögeznünk: nem mi, újpestiek állítjuk magunkról, hogy Újpest a Legsportosabb város. Ez a cím annak jár (tehát ki kell érdemelni, kőkemény munkával) aki a Kihívás napján lakosságszám arányosan a legtöbb percet tölti sportolással. Ebben a nemes versengésben a 60 ezer fölötti települések között, minden várost magunk mögé utasítottunk.
Az elmúlt négy évben sorozatban négyszer.

Az elmúlt években, a korábbi néhány millióhoz képest az Önkormányzat, évről-évre többet, immár több, mint százmilliót költ az UTE működési támogatására, ahol közel háromezer gyermek utánpótlásnevelése zajlik nap, mint nap. Ugyanennyi pénzt fordítunk az egyesülettel együttműködve létesítményfejlesztésre. Mindezek felett pedig az alábbi sporttal kapcsolatos eredményeket és feladatokat érdemes figyelembe venni, amelyekre szintén (mondom még egyszer, az előbbieken felül!) ugyanilyen nagyságrendben költ az Önkormányzat:

 

  • A használaton kívül álló, és Újpest hibáján és hatáskörén kívül pusztuló egykori uszoda helyett saját létesítményt építettünk.
  • Számos köztéri sportpálya található Újpesten, amelyek kezelésére és fenntartására is komoly figyelmet fordít az önkormányzat.
  • Rendszeres támogatást kap a város sportegyesülete, az UTE és számos kisebb sportegyesület és sportkör is. Ez nem csak anyagi támogatást jelent, de vannak olyan sportpályák Újpesten, amelyek az Önkormányzat saját tulajdonai, és kizárólag olyan sportegyesületek és sportkörök használhatják amelyek Újpesten működnek, és az UTE mellett, de attól teljesen függetlenül működve szolgálják a helyi sportéletet (pl. Újpesti Haladás ).
  • Újpesten eddig összesen már 14 ovi-foci pálya épült.
  • Két nagyméretű és két Bozsik műfüves pálya, valamint egy nagyméretű füves pálya mellett iskoláinkban 8 új műfüves, vagy gumiburkolatú sportpálya épült (jövőre további kettőt építünk), és számos iskolai  tornaterem újult meg, új tornaszobák létesültek.
  • A Szilágyi úti Sportközpontban közel ötszáz millió forint értékben valósultak meg fejlesztések a tömegsport és az élsport infrastrukturális feltételeinek javítása érdekében, megújult a tornacsarnok, az összes öltöző, és vizesblokk.
  • Ugyanitt multifunkcionális sportcsarnokot, edzőpályákat, tömegsport jégcsarnokot, tenisz-, streetball-, és strandröplabda pályákat, futballpályákat, hosszútávfutókört, atlétika pályát, illetve hozzá kapcsolódó kiszolgáló építményeket, öltözőket, konditermet, sport és egészségállapot-felmérő központot magába foglaló sportcentrum épül a közeljövőben
  • Megépült a Semsey park első üteme, a másodikat pedig idén ősszel adjuk át. Itt szabadtéri fitneszpark, rekortán futókör, sportpálya és játszótér szolgálja az újpestiek testmozgását.
  • Megújult a 30 éve érintetlen Ugró Gyula park is, ahol szintén épült egy sportpálya
  • A Szilas családi parkban ping-pong asztalok, tengó és kosárpálya áll a látogatók rendelkezésére.
  • Ugyanitt szánkódomb és négy évszakos sípálya szolgálja ki a téli sportok kedvelőinek igényeit.
  • Minden évben advent idején, sőt azon túl is, egészen februárig ingyenes jégpálya várja a korcsolyázás szerelmeseit a Városháza melletti területen
  • Évente két alkalommal rendezünk Sportpartit, és ugyanennyiszer Futó- és Kerékpáros fesztivált. Ezeken egyenként is ezrével vesznek részt az újpestiek.
  • Az UTE-vel közösen minden évben sportágválasztót rendezünk a gyerekeknek. Az UTE edzői az összes iskolában szaktestnevelés órákat tartanak.
  • Évente kétszer pályázatot írunk ki kisegyesületek és sportkörök számára, amelyen eszközfejlesztéshez, versenyeztetéshez, beruházáshoz és működési költségekhez nyerhetnek pénzbeli támogatást.
  • A nyári szünet idejére, a Szent István téren felállított óriás homokozó és szabadidős park épp a minap nyerte el a TAFISA (The Association For International Sport for All, A Tömegsport Nemzetközi Szervezete) Good Practice nevű különdíját. A TAFISA a NOB partnerszervezete.
  • Nem csak a fiatalok, de az idősebbek egészségének megőrzését, testmozgását is szem előtt tartva épült meg a Kórház utcai nyugdíjas torna park, és az idősebbek rekreációját szolgálja a Farkas erdőben kiépített kardiovaszkuláris sétaút is.
  • Sportolóinkat, bajnokainkat Újpest szerte tisztelet és megbecsülés kíséri. Ők is szívesen vesznek részt rendezvényeinken, és támogatják a város sporttal kapcsolatos kezdeményezéseit, és törekvéseit.

 

Ezek tények. Ezekkel lehet, sőt, érdemes is vitázni. Mert a vita is előbbre visz. Újabb és újabb javításokra, fejlesztésekre ösztönöz.

10403479_846737375360547_8352350101062930706_n_1.jpg

Wintermantel Zsoltnak hívnak. Nem "egy bizonyos Wintermantel", hanem Wintermantel. Csak így, egyszerűen. A családom a 17. század óta használja.

"A wintermantel német szó, magyarul télikabátot, téli köpenyt, téli köpönyeget jelent.

A hagyomány szerint a Wintermantel név két dél-német család nevéből alakult ki, a „Winter” és a „Mantel” család tagjainak házasságkötésekor. A Bräunlingeni múzeum munkatársa, Susanne Huber-Wintermantel szerint a név jelentése: „a hegy északi lejtőjén épült udvarház”. (Hasonló jelentéstartalmuk van a Winterhalder, Winterhalter, Wintermandel szavaknak illetve neveknek.)" (forrás: wikipedia)

 

A névvel való viccelődés pedig nem érvelés.

Lapozzunk!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wezse.blog.hu/api/trackback/id/tr3311687289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holabög Rém 2016.09.09. 16:10:37

Azért azt érdemes megjegyezni, hogy ha nevekkel akarunk jópofáskodni, azzal óvatosan bánjunk, mert valaki véletlenül rákeres a mi nevünkre és akkor például ilyesmibe bukkanhat:
PUZSÉR szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint PUZSÉR szó jelentése, értelmezése:

fn. tt. puzsér-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Apró gyermekek serege. Némi gúnyt rejtő szó, mint a csuhér, döhér. Rokon pozsadék és purdé szókhoz, s egyedül az utóbbira figyelemmel, úgy látszik, ennek átvetett hangu módosúlata, mintha volna purzsé. Idegen nyelvekben csaknem egészen egyezik vele a persa puszer. V. ö. PURDÉ; és POZSADÉK.

:D :D :D
süti beállítások módosítása