WéZsé

Online: lenni, vagy nem lenni?

2015. január 03. 20:01 - Wintermantel Zsolt

mobilos.jpg(© Brian Yen / National Geographic Photo Contest)

2010 telén, polgármesterré választásom után nem sokkal, egy ismerősöm azt kérdezte tőlem az Újpesti adventi vásáron: fent vagyok-e a Facebookon? Néztem rá értetlenül. Bevallom, alig több, mint négy évvel ezelőtt nagyjából azt sem tudtam, hogy eszik-e azt, vagy isszák. Ma elértem a 6000 "lájkolót".

Nem büszkélkedni akarok ezzel (dehogynem :) ), csak azon morfondíroztam, mennyire megváltozott az életünk az internetes forradalom nyomán. Hogyan él az internetes közösség, hogyan élünk benne mi magunk is? Egyrészt, sokak szerint elidegenít, növeli az emberek közötti távolságokat. Én is gyakran látom, hogy a buszon, a megállókban, vagy akár a sarki gyorsétteremben is, ülnek egymással szemben, és mindenki a mobiltelefonját pötyögteti. A múltkor még azt is meghallottam, ahogy a szomszéd asztalnál két fiatal azon nevetgél, hogy lám-lám, egymással csetelnek a Facebook-on, pedig meg is érinthetnék a másikat, olyan közel vannak.

Az internet bezárja körülöttünk a világot. Magunkba fordulunk, és még az utazáshoz is a telefonunkat, táblagépünket, vagy laptopunkat használjuk – állítják sokan.  Van erről egy vicc is:

Egy informatikus házaspár hölgy tagja próbál kimozdulni otthonról:

- Drágám, menjünk el valahova! Menjünk moziba!

- Youtube.

- Akkor keressünk valami jó kis koncertet!

- Soundcloud!

- És mi lenne, ha elmennénk enni valamit?

- Netpincér

- Na jó, de azért hétvégére elutazunk valahová?

- Google StreetWiew...

 

Én azonban azt hiszem, és a tapasztalataim is ezt mutatják, hogy a világ éppúgy megnyílik előttünk az internet segítségével, ahogy bezáródhat körülöttünk. Információk garmadáját tudjuk pillanatok alatt összeszedni a netről, emberek ezreihez juttathatunk el másodpercek alatt fontos híreket, egy-egy problémát a közösség erejével és közös tudásával, a korábbi időszükséglet töredéke alatt tudunk megoldani.

Polgármesterként bizton állíthatom, hogy a facebook-os jelenlétem nagyon sokban segíti a munkámat. Számomra sokkal inkább kinyílt a világ vele, hiszen olyan csatorna került a mindennapjaimba, amelynek segítségével az újpesti közösséggel bármikor felvehetem, vagy tarthatom a kapcsolatot és viszont.

wzs_telefonal.jpg

 Közvetlen, nyitott ember vagyok, így nem okozott soha gondot a kommunikáció másokkal. Az elmúlt években azonban a belső adottság mellé a városvezető felelőssége is megjelent. Vagyis, ha már ennyien megtiszteltek azzal, hogy követnek a Facebookon, a minimum, hogy ezt a kapcsolatot napi szinten ápolom, és hogy polgármesterként ezt a csatornát is maximálisan kihasználom annak érdekében, hogy még jobban megismerjem az újpestiek gondolatait, érzéseit, problémáit.

Városunk Facebook oldala szintén "piacvezető" a települési oldalak között: 24 ezres lájkolói számával (népességarányosan) magasan verjük az összes többi magyarországi települést. Naná, hogy büszke vagyok arra is. És, ha valaki a metrón, a "mekiben" vagy a Szuszában a meccs alatt is a telefonját nyomkodja, mert pont az Újpest-Káposztásmegyer oldalt böngészi, vagy éppen nekem ír üzenetet, ám legyen. Én biztos nem fogom azt mondani, hogy elidegenedik tőlem. :) Sőt. Megköszönöm a figyelmét és a véleményét.

 Ahogy itt és most megköszönöm az eddigi 6000 lájkot is. Ez nagyon nagy szám. És nagyon nagy felelősség és lehetőség is egyben. Ilyen figyelem mellett fontos, hogy továbbra is naprakész, pontos, hiteles, és gyors információkkal lássam el az érdeklődőket.

Tagjai vagyunk egy méltán irigylésre érdemes közösségnek, az újpestiek családjának IRL*, és egy ennél szűkebb, de egyre bővülő közösségnek is, itt az interneten. Én pedig úgy érzem, tartozom az újpestieknek azzal, hogy ezt a közöttünk online is létrejött, és megerősödött köteléket még szorosabbra fűzzem. Ezért döntöttem úgy, hogy Facebookozok, csiripelek a Twitteren és blogot indítok. Magamról, Újpestről. De elsősorban magamról (vagyis inkább az én szemszögemből), mert szeretném, ha azok, akik eddig azt képzelték, a helyi politika a hivatalok elefántcsont tornyaiban létezik csupán, megismernék és megértenék: Újpest polgármestere elsősorban újpesti polgár, családapa, sportrajongó vagy például Depeche Mode fan.

Az a célom, hogy megismertessem az olvasókkal a saját szemszögemből megélt várost és újpesti közösséget, a város irányítása mögötti töprengéseket, szempontokat, amelyek összessége végül Újpest javát szolgáló döntéssé érik. Az én véleményemet és szempontjaimat, mert újpesti polgárként, "magánember polgármesterként" nekem is van személyes nézőpontom. Azt szeretném, ha még közelebbről látnák az újpesti embert a döntések mögött. 

Hatezren már látják. Köszönöm :)

 

* IRL= In Real Life, azaz a való életben; ezt is a neten tanultam :)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wezse.blog.hu/api/trackback/id/tr397035661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szlaszlo2 2015.01.05. 18:59:15

Szerintem is sokan szeretnénk megismerni a polgit. És erre jo az internet meg arra hogy többet tudjunk meg az ujpestel kspcsolatos terveiről.
süti beállítások módosítása