Furcsa, de néha egy rosszakaratú megnyilatkozás döbbenti rá az embert, hogy micsoda érték birtokában van.

A napokban ismét napvilágot látott egy lejárató videó, ezúttal a sokunk által kedvelt Kakukk vendéglőről. Ez a hely számomra igen kedves, mert megtestesíti azt a régi, kisvendéglőkkel és élettel teli nosztalgikus Újpest érzést, amit a mindig siető századunk lassan elfeledtet velünk. És, mint minden egészséges lelkületű ember, elgondolkodom azon, vajon mi vezetheti oda a videó készítőit, hogy sárba tiporják ezeket az érzéseket?

Én itt lakom, itt dolgozom, itt élem mindennapjaimat. Kötődöm Újpesthez minden létező módon, mert szeretem. Szeretem ezt a kisvárosi létet, ahol ismerjük egymást, ahol a boltokban kapcsolatok és barátságok szövődnek vevők és eladók között, ahol a vásárlás mellett egy jóízű beszélgetés, a meccsek megvitatása is napirenden van. A vendéglőkben a pincérek kérés nélkül hozzák a szokásosat, és a törzshelyeden neveden szólítanak, ha betérsz. És ez: ajándék!

Reggelente, mikor kimegyek a piacra, már messziről megismerem Erzsi kacagását. Csirkés Józsival minden alkalommal az újpesti foci a téma. A Lipótiban türelmesen állok a sorban gyerekeim kedvencéért, a Szeretetkalácsért, a sajtosnál pedig gyakorta elcsábítanak egy parenyica gombócra.

Rendszeresen betérek a Kakukkba, ahol Janó bának mindig van egy története az életéből, és Dollinger Gyula, a kerékpárszerelő a vendéglő ablakából figyeli szemközti boltját, hogy érkezett-e kuncsaftja.

A bringáinkat természetesen hozzá viszem, ha defektet kap a kerék, vagy igazítani kell a féken, cserébe gyakran megvendégel az általa fogott halból készített, isteni halászlevével.

Szeretem a Vadgesztenye cukit, ahol Zsuzsika néni mindig mosolyog, és fél-fél gombócot is kimér, ha a lányom nem tudja eldönteni, hogy milyen ízű fagyit szeretne.

A Chilli cukrászdában verhetetlen a pisztácia, de az amerikai csokitortát csak Pannikától, a Horváth cukrászdából vihettük évekig az oviba, mert a dadusunknak is az volt kedvence.

Meccset nézni az egykori Szomjas Teve helyén nyílt Diablóba járunk a csapattal, mert ott van a legtöbb és a legnagyobb kivetítő. A BIG Faház, sajnos pár hónapja bezárt, így ott már nem futhatunk össze Pipi bával és a törzsgárda öregfiúkkal sztorizgatni.

Az Andretti pármai sonkás pizzája igazi Itália, nem mellesleg Benedek, az üzletvezető évek óta 500 gyereket vendégel meg az Újpesti Cseritivel karöltve.

A hajamat Timi vágja a Ti&Mi fodrászatban, ahonnan minden alkalommal úgy távozom, hogy akaratlanul is egy lépéssel közelebb kerülök a női lélekhez - köszönhetően a boltban szépülő hölgyeknek.

Szódás Bandi bácsi házhoz jön. Ugyan már nem lovaskocsin érkezik, hanem kisteherautón, mégis szinte hallom a lovak horkantását, mikor szombat dél körül csilingel az utcánkban.

Aztán ott vannak a fiatalos, trendi vonal képviselői: a Központ Bisztró, ahol Peti, a tulaj mindig kísérletezik valami meglepővel, a minap fekete vanília fagyit ajánlott éppen; a Calavera, ahol a kínai városi delegáció is megnyalta mind a 10 testvérvárosi ujját vagy a Melange, ahol mindig forró és finom a kávé.

Persze nem sorolhatom fel a számtalan újpesti kiskereskedőt, boltost, vendéglőst, akikhez jó betérni, akik lüktetővé, élővé és szerethetővé varázsolják Újpestet. Akikkel együtt éljük mindennapjainkat, akikkel közös a történetünk. Azt hiszem, erről szól egy közösség tagjának lenni, benne lenni, egymásra mosolyogni és nem kívülről szemlélni, nem ejtőernyősként belevideózni!