Nemrég azon tanakodtam a Facebook-on, vajon mit kellene tennünk nekünk, szülőknek, és nekünk politikusoknak, hogy a menzareform okozta hirtelen "sokkot" átvészeljük, és kitaláljunk valami olyan megoldást, ami megőrzi a közétkeztetési szabályok kétségtelenül jó szándékú, s hasznos törekvését, és még ehető is. Mert jelenleg az a helyzet, hogy hiába egészséges az étel, ha a gyerek nem eszi meg, éhesen megy haza és otthon kétpofára falja a "házi kosztot". Persze, egyszerű lenne olcsó politikai tőkét kovácsolgatni ebből az ügyből, ahogy sokan meg is kísérelték a napokban, én mégis inkább a megoldáskeresés, nem az elutasítás híve vagyok.

Ahogy a visszajelzéseket olvastam, azt láttam, hogy a törekvéssel nagyjából-egészében mindenki egyetért. Hát persze, ki ne támogatná azt, hogy a gyerekeink egészséges, tápláló ételekhez jussanak?  A fő probléma a szülők szerint az, hogy az ételek újdonsága, a külső, a megjelenés általában nem gyermekbarát. Ez pedig zátonyra futtathatja az egész próbálkozást, mert hiába tartalmaz az étel egészséges, tápláló, vitamindús összetevőket, ha azok egyszerűen nem jutnak be a gyerek szervezetébe.

De mit tegyünk, mit tehetünk azért, hogy a lurkók elfogadják az új kosztot? A megoldáskeresés során azonban sokkal fontosabb szempont, hogy mit NEM tehetünk. Nem tehetünk úgy, mintha a jogszabály nem létezne, nem tehetünk úgy, mintha több pénz lenne egy-egy fejadag előállítására, mint amennyi van, és nem tehetünk úgy, mintha a gyerekek eddigi étkeztetése bármiben is jobb lett volna az újnál. Legfeljebb azt állíthatjuk, hogy "más" volt, de a rengeteg sóval, fehérliszttel, E betűs ízesítővel és állományjavítóval biztosan nem volt jobb.

Viszont a gyerekek (és sok szülő) szerint is finomabb volt. Mit tegyünk? Tudjuk, hogy ami az életben jó, az vagy hízlal, vagy egészségtelen, vagy erkölcstelen, de talán mégsem kellene a gyerekeinknek ebben a szellemben eltölteniük a gyermekkorukat.

Rántotthús "újragondolva"...

Igaza volt annak az anyukának, aki azt írta: a legelső benyomást az ételekről a külsejük alapján szerezzük. Attól tehát, hogy valami egészséges, nem kell visszataszítónak lennie. Nem beszélve arról, hogy a hagyományos, régi, jól bevált ételeket se kellene kidobni a kukába, csak azért mert a dietetikusok, és a szabályozás szerint egészségtelenek. Mert ki mondta, hogy a rántott húst kizárólag fehérliszttel és prézlivel lehet elkészíteni? Teljes kiőrlésű liszt, tojás és zabkorpa és máris kész, az egészségvédő és "jogszabálybarát" rántott szelet. Ahogy az említett anyuka (akitől ez az ötlet is származik egyébként) javasolta, a nevével is lehet játszani. A "zabkorpás rántott szelet" (brrr..) helyett nyugodtan nevezhetjük úgy is: "rántotthús zabosan". Valószínűleg felkelti a gyerek kíváncsiságát. És valóban: jó ötlet és a gyerek számára bizonyosan vonzóbb is, ha ugyanebbe a panírba zellerkarikákat forgatunk, és azt mondjuk rájuk: újragondolt chips. Melyik gyerek ne enne szívesen chipset ebédre?

Magad uram (édesfiam)...

Hogyan lehet egy gyereket rávenni arra, hogy megkóstoljon, horribile dictu megegyen olyan ételeket, amelyeknek nemcsak a külseje, de már a neve sem bizalomgerjesztő? Talán úgy, hogy tudja, miből, és főleg HOGYAN készül. Manapság, amikor már minden csatornán beleütköznek valamilyen főzős műsorba, vetélkedőbe, ilyen-olyan "jamieoliverekbe", könnyebb is a gasztronómia felé fordítani a figyelmüket. Az iskolai tanrend részeként beiktatott főzés is lendíthet valamit az ügyön, bár ennek bevezetése számos egyéb előírást is érint ezért nyilván nem menne egyik napról a másikra. Emlékszem, gyermekkoromban voltak olyan barátaim, akik a sulijukban délutánonként főzőcske szakkörbe jártak. Ők már tudtak palacsintát sütni, amikor én még csak azt tudtam, hogy kakaót kell beletenni. Nagyon irigyeltem őket. Egy apuka ugyanerre a következtetésre jutott, bár ő messzebb merészkedett: egyenesen azt javasolta, hogy a tévéből ismert sztárszakácsok "vendégszereplésével" lenne érdemes a gyerekek figyelmét az ételek, az egészséges táplálkozás felé fordítani.

"Ébredj Neo! Kész a kaja!"

Voltak olyanok is, akik az étkezde, mint közösségi tér funkcióját erősítenék a gyerekek iskolai életében. Azaz úgy vélik, könnyebben, jobban csúszik az újfajta kaja, ha a menzán van ingyenes WiFi például. Ez egyébként nem elvetendő ötlet, különösen annak fényében, hogy az utóbbi időszakban Újpest összes étkezdéjét megújítottuk. Tehát a gyerekeknek immár nem a lepukkant, agyonkopott kantinban, hanem egy színvonalas közösségi helyiségben lenne lehetőségük összejönni (és akár falatozni). Az egyetlen baj ezzel az ötlettel az, hogy egyrészt elsősorban felső tagozattól lenne használható (remélem az alsósoknál még nem általános, hogy internetes mobillal rendelkeznek). Ráadásul, ha a saját gyerekeimből indulok ki, a net közelsége sokkal nagyobb valószínűséggel menne az evés rovására. :)

"Mint emberek a sót..."

Só, só, só. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a só az élet sója. :) Valahogy minden e körül forog, ha a menzareform kerül szóba. Otthon nálunk, a szülői házban meglehetősen sósan ettünk, én ebben nőttem fel (nagypapám például úgy sózta meg az ételt, hogy meg sem kóstolta. Mintha valami rítus lenne, leült és sózott). A feleségem viszont már jóval kevesebb sót használt az ételekhez és amióta gyerekeink is vannak, még kevesebbet. Saját tapasztalatomat mondom tehát, amikor azt állítom, hogy a kevesebb sót (ami nem sótlan, csak annak tűnik az elején) igenis meg lehet szokni. A nem agyonsózott étel éppolyan finom, csak még egészséges is. Azt persze én magam sem tartom okos dolognak, ha a sót, mint ízesítőt úgy, ahogy van, kihagyják az ételekből. De erről szerintem nincs is szó. Csak a korábbi mennyiséghez képest a mostani kevesebb sóval készült ételek nagyon sótlannak tűnhetnek. Vitatkozni nem akarok erről a kérdésről, mert a jogszabály szerint kell, hogy legyen só az ételekben. Ezért nem tartom valószínűnek a 0,0 g sóról szóló panaszokat. Érdemes persze megvizsgálni a kérdést, azt azonban nem tartom igazán szerencsés ötletnek, hogy némely szülő, valamiféle aktív rezisztenciaként hordozható turista sót dug a gyerek iskolatáskájába, hogy aztán a lurkó kedvére sózhasson az ebédnél.

A probléma tehát adott. És úgy tűnik, elég akut is. Hiába a kóstolási lehetőség az anyukáknak, hiába a jó szándék, valahogy nem találkoznak az érdekek és vélemények. Apukaként persze számomra is az a legfontosabb, hogy a gyerekeim megegyék az ebédet, uzsonnát, tízórait, tehát minden ebbe az irányba mutató javaslatot, ötletet támogatok. Polgármesterként viszont tudom, hogy ezek csak akkor valósíthatóak meg, ha nem ütköznek a jogszabály egyetlen pontjával sem. Vigyázat! Nem ugyanaz egy-egy önálló ételt összeállítani, (sőt, némelyiket kifejezetten könnyű), és megint nem ugyanaz megtervezni egy kétheti, napra lebontott és napra kiszámolt kalória-, tápanyag- rost és még ki tudja milyen mennyiséget tartalmazó menüt. Szóval ebben kellene együtt gondolkodnunk.

Azt találtam tehát ki, hogy versenyt hirdetek: Kedves Anyukák, Apukák! Vállalkozó kedvű Nagyik! Tegyenek javaslatot a menüre. Szívesen fogadok recepteket, ételötleteket. Két kikötés van csak, amihez muszáj igazodni: egyrészt az étel ára férjen bele a keretbe. Másrészt a recept, az ételötlet feleljen meg a közétkeztetésről szóló törvénynek (ez innen letölthető).

A győztes receptet bevezetjük az iskolai menzákon, ráadásul a nyertes gyermekének nevével. Ha tehát pl. Molnár Erik anyukája nyer, az étel mondjuk "Erik kedvenc zöldborsója" néven szerepel majd az iskolai menüben. A javaslatokat a menzareform@gmail.com e-mail címre várom.

Hajrá! Sok sikert mindenkinek!