Azon a bizonyos estén, május 29-én, Emőke is szolgálatban volt. Este kilenc körül hirtelen megváltozott az egyébként rutinszerű esti sétahajózás. Nem messze előttük, a Viking Sigyn nevű monstrum a vízen utolérte és egyszerűen maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, fedélzetén 35 emberrel, köztük Emőke két kollégájával. Nem látták a balesetet, de az első között voltak, akik a bajbajutottak segítségére siettek. Az estéről később kikerült rádióforgalmazásból kiderül, ő és a Hullám legénysége voltak, akiknek sikerült két embert is kifogni, és megmenteni az őrületes sodrásból és a biztos halálból.

Azért írok most, három héttel a tragédia után róla, mert azt szeretném, ha mindenki tudná, milyen ember is ez a 26 éves, nagyon fiatal nő.

Emőke újpesti. Én magam sem tudtam, amíg egy ismerőse fel nem hívta a figyelmemet erre, egy üzenetben. Valamennyiünknek köze van tehát egy kicsit Emőkéhez és az ő történetéhez. Mert az ifjú hajóskapitány egy közülünk. Talán tegnap épp mellette vásároltunk a boltban. Talán a Városnapokon épp mellette tomboltunk valamelyik koncerten. Ide valósi, élete egy icipicit része a mi életünknek is. És újpesti. NAGYON újpesti. 

Arra gondoltam, hogy a város nevében egy aprócska elismeréssel, egy oklevéllel fejezük ki hálánkat és megbecsülésünket azért, amit tett. Nem sajtónyilvánosan, nem harsányan, csak egyszerűen megszorítani a kezét és átadni neki a város elismerését, amelynek épp egy horgony a címere. Amikor azonban felhívtuk az elképzeléssel és egyeztetni szerettük volna vele időpontról, helyszínről, nagyon szerényen, de határozottan elhárította az oklevél átvételét. 

Hogy miért? Hogy mit mondott? 

Azt, hogy nem jár neki semmilyen kitüntetés, „csak tettem a kötelességem, ahogy bárki más is tenné.” Csak tette a kötelességét. Két ember köszönheti neki az életét, két család és egy távoli idegen nép hálás neki egy életen keresztül. Ő viszont nem lát ebben semmi különöset, nem tart ebben semmit elismerésre méltónak. Emőke ilyen. Újpesti, na!

Nem erőltettem, nem is fogom, de akkor is szeretném, ha tudná: mi, újpestiek büszkék vagyunk rá. Én személy szerint pedig hálás is vagyok, amiért büszke lehetek arra, hogy Újpest ilyen embereket ad a világnak. 

Köszönjük Raub kapitány!