Gyerekkoromban nem sokszor voltam ott ugyan, de lenyűgözött az Ecseri Piac. Valóságos kincsesbányának láttam, a sok - általam akkor még - ismeretlen rendeltetésű portékát. Aztán később a nyugati "import" (bár inkább csempész) ruha vonzott. Tiniként egy Casucci, vagy Ritt farmerért mit nem adott volna az ember. Legutóbb megint voltam, csalódás volt. Mindenféle elfogultság nélkül állíthatom hogy Újpest ebben is jobb.

Annak ellenére, hogy amikor megkerestek az ötlettel, határozottan ellenérzéseim voltak, mára be kellett látnom, hogy túloztam, amikor koszt, rendetlenséget, zsebeseket képzeltem a Szent István térre. A hétvégén megint kilátogattam a Piac Placcnak nevezett újpesti bolhapiacra. Rendezett, tiszta, jól szervezett használtcikk vásárt találtam, ahol a vízipipától a bélyeggyűjteményen át a ruhákon keresztül az íjpuskáig minden megtalálható. Amúgy újpestiesen tehát megint valami jó kerekedett ki egy egyébként sokakban ellenérzéseket keltő dologból. Persze ehhez nem csak az újpestiség kell, hanem elszánt és a munkájukat becsülettel végző piacfelügyelők is, köszönet innen is Nekik!

Pedig az ócskapiac nemcsak valódi kereslethez teremt kínálatot, de a tárgyak mellett emlékeket, érzéseket is kínál. Libabőrös lettem, amikor megpillantottam egy Sokol rádiót, amely bár már a "modern" változat volt az előlapi potmétereivel, mégis felvillantott néhány emlékképet a gyerekkoromból, amikor az ilyen kis zsebrádiók általánosan elterjedtek voltak. Nagyszüleimnek is Sokolja volt (mi más?), abban a lyukacsos barna, már akkoriban is csúnya tokban. Mikor nyaranta náluk töltöttük a szünidőt, minden ebéd alatt hallgattuk a "Ki nyer ma, játék és muzsika tíz percben"-t, és persze a "Jó ebédhez szól a nótát". De emlékszem olyan Zsiguli taxira is, amelynek műszerfalán egy ilyen, (egyébként tejgumival a hátára erősített laposelemmel "bivalyosított") Sokol rádió jelentette az autóhifit. Szegényházi, megmosolyogtató, átkos, senki nem kívánja azt a korszakot még egyszer, de nekem akkor is a gyermekkorom, és minden mocsoksága ellenére a hetvenes-nyolcvanas évekből számos szép emléket őrzök, ahogy az én korosztályom is. Hát éppen ez a hangulat az, amit a Sokol rádió felidézett. Ezért a libabőr. És, mert azt sem hittem volna, hogy kazettás walkmant fogok még valaha a kezemben.  :)

Persze felnőtt fejjel is találni itt izgalmas, és persze vicces dolgokat. Néhány stand önmagában jó kedvre derít rendetlen sokszínűségével, vagy kevésbé nyersen: eklektikus kínálatával. Mert igenis mosolyt csal az ember arcára a színes kreatív gyermekjáték, és a lábáztató masszázsgép plusz vízipipa kombináció. És akkor a kideríthetetlen funkciójú réz krokodilról nem is szóltam.

"Üdvözlöm polgármester úr! Jó, hogy látom" - szólít meg egy nézelődő és elmondja, hogy olvasta a blogom, és milyen igazam volt, amikor a Homoktövis óvónénijeit megvédtem. Aztán kapok egy kis fejmosást a Tungi miatt, de végül megegyezünk, hogy könnyebb lenne, ha a GE vezetését is az újpestiek választanák. "Drukkolok maguknak. Jelentkeztem ebbe az ITS izébe, vagy mibe is" - búcsúzik el a kalapos úr, és tovább böngészget egy irdatlan méretű bélyeghalmot. Itt én is megálltam egy kicsit mert újabb gyermekkori emlékek tódultak fel bennem. Én is gyűjtöttem bélyeget szorgosan és néhány barátommal cserélgettük egymás közt. Mindegyiknek saját árfolyama volt, tehát nem egy az egyben ment a cserélgetés. Postatiszta, hibás, vagy épp olimpiai sorozat, micsoda izgalmak! :)

A lomok, kacatok, ócskaságok (persze egyik sem az, hiszen  valakinek, valamiért fontos és értékes minden holmi) mellett a használtcikk piacok klasszikus darabjaival is találkoztam. Nippekkel, festményekkel, antik fotókkal, és régi-régi (talán gramofont is látott) hanglemezekkel. Ezek közül a régi fotók vonzottak mindig. Érdekel az a misztikum, ami mögöttük van. A rejtély, amit valószínűleg soha, senki nem fog megfejteni: kik vannak a képen, milyen élethelyzetben, milyen alkalomból álltak a kamera elé? Esküvői fotók, marcona katonák, nagybajuszú, cserzett arcú parasztemberek, mind-mind a távoli múltból néznek ránk és az ember sokszor úgy érzi, azt figyelik, vajon mi, az utódok megérdemeljük-e mindazt, amit ránk hagytak. Pedig még az sem biztos, hogy fővárosi népeket látunk, nemhogy újpestieket.

"Polgármester úr! Sok itt a ruhaárus, nem?" - lép hozzám egy fiatalember, aki tanácstalanul kóvályog a valóban nagyszámú ruhás stand között. "Sportrelikviákat gyűjtök, de hát itt csak turkáló van". Készséggel igazítom útba, melyik az a stand, ahol például egy dedikált Újpest Bulldogs sapkát is láttam (közvetlenül a Sokol mellett :) ). Megnyugtatom, hogy ha logikusan belegondolunk, a ruházat az, ami a legtöbb háztartásban megtalálható és nyilván ebből is van a legtöbb cserére, kidobásra érett mindenhol. "Hajrálilák!" - köszön el mosolyogva és már megy is a mutatott irányba.

A Piac Placc nem csak tárgyak, emlékek lelőhelye. Hétvégi tapasztalatom, hogy az újpestiség, az általam oly sokat emlegetett közösség ereje, a közösséghez tartozás élménye is jelen van. Ha tömény Újpestre vágyom, szombaton (és márciustól akár vasárnap is) kimegyek a mi saját bolhapiacunkra, vagy a Családi Napra, vagy a Városnapok forgatagába, vagy az Adventi vásárba,  és megmerítkezem a város hangulatában.