Tudom, nem volt szép tőlem. Szerintem majd kapom is az osztást, hogy átvertem a szülőket. Meg, hogy oda a Mátyás király imázs. Csakhogy Mátyás király nem csak álruhás volt, de közismerten igazságos is. Az igazság pedig az, hogy menza ügyben nagyon sok az előítélet (a jogos kritikák mellett persze). Itt van ez az étel, amelyet tegnap posztoltam a Facebookra, azzal a kérdéssel, hogy a követőim megennék-e? Összeszedtem néhány választ, és a tanulságot is levontam :)

Ez a menzás sztori nem hagyott nyugodni. Ahogy több kollégámat sem. A Facebookon kialakult ádáz vita hatására úgy döntöttem: személyesen tapasztalom meg a megújult iskolai kosztot. Névtelenül, titokban, épp, hogy nem álruhában, mint Mátyás király. A tapasztalatokról, élményekről pedig naplót írtam. Az elmúlt hetekben azért én is belenéztem a "Konyhafőnök"-be, így igyekeztem elkerülni az óhatatlanul rám (és a fél országra) ragadt szakzsargont, és nem telepakolni a bejegyzést pörzsanyaggal, textúrával, újragondolással, vagy túl- illetve alulkészültséggel. :) Íme tehát az én kedves naplóm, és az egy hetes menzatúra története.

Ma van Halloween napja. Vagyis inkább estéje, mert ez az ünnep a sötétséghez, a tűzhöz kapcsolódik. Akárcsak Szent Iván éjszakája. Egyre többször olvasom az utóbbi napokban, hogy sokan felháborodnak az új szokás miatt. Pedig szerintem ez butaság, mert a töklámpásos, maszkos, bulis Halloween egyáltalán nem újkeletű dolog. És még csak nem is olyan nagyon távoli a Mindenszentek keresztény ünnepétől. Sőt.

Nemrég azon tanakodtam a Facebook-on, vajon mit kellene tennünk nekünk, szülőknek, és nekünk politikusoknak, hogy a menzareform okozta hirtelen "sokkot" átvészeljük, és kitaláljunk valami olyan megoldást, ami megőrzi a közétkeztetési szabályok kétségtelenül jó szándékú, s hasznos törekvését, és még ehető is. Mert jelenleg az a helyzet, hogy hiába egészséges az étel, ha a gyerek nem eszi meg, éhesen megy haza és otthon kétpofára falja a "házi kosztot". Persze, egyszerű lenne olcsó politikai tőkét kovácsolgatni ebből az ügyből, ahogy sokan meg is kísérelték a napokban, én mégis inkább a megoldáskeresés, nem az elutasítás híve vagyok.

Én már ahhoz a szerencsés nemzedékhez tartozom, amelynek csupán a diktatúra utolsó éveiről vannak személyes emlékei, de azért még emlékszem olyanra, hogy az iskolában október 23-a környékén szúrós pillantásokkal lehetett találkozni, ha valaki kiejtette a száján a forradalom kifejezést. És arra is emlékszem, hogy a felnőttek valahogy mindig halkabban mondták ki azt, hogy 56. De a szüleink, nagyszüleink kimondták, ha nem is hangosan, de újra és újra elmondták és megtanították nekünk az igazságot. Ezért gyűlünk össze szerte az országban és emlékezünk minden esztendőben ezen a napon, hogy immár szabadon és büszkeséggel a szívünkben fejet hajtsunk a hősök emléke előtt.

Vagy legalábbis majdnem saját. Annyiból mindenesetre különleges, és újpesti, hogy a homoktövis nevű csodanövény védett élőhelye is nálunk található. És a belőle készült fagyi is. A múltkor az éttermi kultúrán merengtünk közösen a Facebook olvasóival. A kánikula visszatért, és  méltatlan lenne, ha nem emlékeznénk meg az újpesti fagyizókról. (Ígérem, kocsmakörkép nem lesz :) )

 

A múlt héten döntött a Fővárosi közgyűlés arról, hogy Budapest támogatja és egyetért a 2024-es Olimpiai játékok magyarországi megrendezésével, illetve azzal, hogy az ország pályázza meg a rendezés jogát. Én meg jól nem szavaztam róla.

Ha van valami, amibe Újpest teljes történetét, jelenét, a mindennapjait, sorsfordulóit, örömeit, bánatait egyben fel lehet lelni, az a város sportegyesülete, az UTE. Amikor pedig várost írok, túlzok, hiszen Újpest még nem is volt város, amikor már saját sportegyesülete volt. Harmadikként az egész országban.

 Ökumenikus megemlékezésre hívtak ma. Olyan imaalkalomra, amelyen atyák, lelkészek, rabbik és hívek felekezeti hovatartozástól függetlenül közösen mondtak fohászt a világban jelenleg zajló keresztényüldözések áldozataiért. Horváth István plébános atya, Solymár Péter evangélikus lelkész, Mészáros Kornél baptista lelkész, Zámbó András református lelkész, valamint Szerdócz Ervin újpesti rabbi elmélkedett és imádkozott, az üldözöttekért. Az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek, mondjak beszédet ez alkalomból. Az alábbi gondolatokat osztottam meg a megjelentekkel: